3. nap: 2009.10.03.
Jól indult a reggel, kipihenten ébredtünk ("...Paff a sárkány, Piff a kutya, és Buff a ló..." - hehe!) és azonnal megállapítottuk hogy éhesek vagyunk. Kis motelünkkel szemben egy klasszikus autós büfét fedeztünk fel: Nosza, menjünk is azonnal reggelizni! Tojás, bacon, sült krumpli és kávé… pont erre vágytunk! Elégedetten állapítottuk meg hogy rengeteg időnk van erre a napra, hiszen este 8-kor van a fellépés Torontóban, ami csupán 100 mérföld távolság. Lesz időnk hát bőven a Niagara vízesést is megnézni, sőt bevállaltunk egy utánfutó-szervíz-látogatást, hiszen kiderült hogy nem jó a hátsó világításunk. Találtunk egy szerelőműhelyt, akik pont ennek a típusnak a javítására szakosodtak. Megörültünk neki, gondolván hogy itt néhány perc alatt megoldják a problémát. Nem egészen így lett… 4 órai(!) keserves munka, küszködés, variálás, ötletelés, szigetelés, vágás, eszkábálás és szerencsétlenkedés után közölték e drága jó emberek, hogy sajnos nem tudják megcsinálni. A guta ütött meg bennünket, mert bár közben jól eltöltöttük az időnket egy kis Subway-szendvics majszolással meg kávéivással – elment a fél nap a semmire. Ráadásul most már sietni kellett, hiszen még át sem léptük a tegnap sikertelenül megostromolt kanadai határt (közben sikerült szép meghívólevelet kinyomtatni), nem tudtuk, hogy mi vár ott ránk és lesz-e még időnk ezután megnézni a vízesést. Indultunk hát nagy lendülettel és továbbra is vaksi utánfutóval újabb kalandjaink felé. A határon még lehetett egy kicsit izgulnunk, mert ismét kiszállítottak a kocsiból és betereltek a már ismert hivatali helyiségbe. Szerencsénkre az előző napi lárvaarcú nő nem volt ott, a szintén nem túl lelkes ír-beütésű vörös lány pedig nem tudott már semmibe belekötni. Mehettünk Kanadába! Negyed ötkor szálltunk ki a kocsiból a vízesésnél és be kellett látnunk, hogy félórai nézelődésnél nincs több időnk. Fotóztunk, csodálkoztunk, ámultunk-bámultunk, megint fotóztunk, megint rohantunk s kicsit bosszankodtunk: hogy néhány kókler segédmunkás hozzá nem értő léha és kelletlen ál-munkája miatt nincs elég időnk a világ talán egyik legszebb, leghíresebb és legmonumentálisabb természeti csodáját megnézni! Másfél órásra tervezett autóutunk persze kicsit hosszabb lett: 7óra után érkeztünk meg Torontóba a Magyar Házhoz, ahol már nagy volt a készülődés. A beharangozóban ígért 8 órai kezdés az egész programra vonatkozott, amelynek azonban a ránk eső része a fél tízes kezdés volt. Juj de jó, lehet addig pihenni, vacsorázni! Gyönyörűen megterített svédasztal várta a vendégeket (és minket) a szépen felékesített díszterem magyar királyi korona formájú pompás csillárja alatt. Ismét nagyon kedves emberekkel ismerkedtünk meg, akik aztán nagy szeretettel és lelkesedéssel hallgatták és nézték koncertünk első részét. A szünetben azután az időközben megnyitott Kaszinó-asztaloknál próbálták ki szerencséjüket az ünneplő ruhába és ünnepi hangulatba öltözött magyarok. Műsorunkat úgy állítottuk össze, hogy az első részben is javarészt magyar nyelven énekeltünk, a második részben pedig kizárólag magyar slágerek átiratai csendültek fel. Örültek is a magyar szónak, a magyar dalnak a mi kanadai barátaink és lelkesen tapsoltak, énekeltek, nevettek velünk. A koncert után még invitáltak minket hogy próbáljuk ki mi is szerencsénket a ruletten vagy a pókerasztalnál. Más körülmények között szívesen maradtunk volna, de sajnos indulnunk kellett. Másnapi montreali koncertünk délután 5-kor kezdődik és a közel 600km-es útból még megtennénk 120 km-t, ott van lefoglalva szállásunk. Sietségünk ellenére hosszasan búcsúzkodtunk újonnan megismert barátainktól, mindenkinek volt még egy kedves szava vagy gesztusa hozzánk. Fáradtan, de jókedvűen ültünk be kisbuszunkba és másfél óra múlva ott is voltunk szállodánknál. Itt már csak egy gyors mosdás várt ránk és végre belezuhanhattunk ágyainkba, átadva magunkat az alvás örömének.
