A Four Fathers Énekegyüttes hivatalos webnaplója

Ez a reggel is szép napsütéssel köszöntött ránk. December 29-én még itt is ritkán van ilyen szép idő. Az óceán tükörsima felszíne ezer színben pompázott, néhány felhő volt csupán az égen. A mai program  a délutáni helyszíni próbából és egy esti rövid fellépésből állt. Délelőtt Pepóval bementünk Funchalba, szórólapokat tettünk az egyik legnagyobb bevásárlóközpont parkolójában az autók szélvédőjére. Muszáj volt még a közönség toborzásának ezt a formáját is igénybe venni, hiszen elég sok programmal csábítják ilyenkor a városban tartózkodó turistákat. Sokan jönnek a kontinensről, hogy az ünnepeket itt töltsék, a szállodák, panziók ilyenkor megtelnek külföldi vendégekkel, akik a pihenésen túl a kikapcsolódás, szórakozás sokféle módját választhatják. Reméltük, hogy a szórólapozással még gyarapíthatjuk a közönség számát, hiszen 30-án két koncert lett meghirdetve: este 6-tól és 9-től. Elővételben még elég kevés jegy fogyott, a promócióra tehát szükség volt. A szórólapozás után bementünk még a bevásárlóközpontban található szupermarketbe, hogy vegyünk néhány élelmiszert: kenyeret, sonkát, sört, bort. Csupa fontos dolog. Ha már a városban voltunk, beugrottunk egy szállodába, ahol majd 31-én fogunk énekelni. Meg kellett nézni az éttermet, hogy hol tudunk majd énekelni, kell-e hangosítás, milyenek a körülmények. Ezután hazamentünk, ahol Emese finom ebéddel várt minket. Jó lett volna egy kicsit lepihenni, de már menni kellett a próbára, ami az előadás helyszínén, a Casino színháztermében volt. Itt már a teljes zenekar és tánckar is jelen volt, mint ahogy két női szólistánk is: Vania és Maria. Mindketten madeiraiak és kiváló énekesek, sokszor dolgoznak a zenekarral. Már előző nap is nagyon tetszett ahogy énekelnek, de most a nagyszínpadon, hangosítással még inkább meggyőződhettünk arról, hogy tehetségesek. Vania ráadásul nagyon népszerű és ismert, hiszen néhány évvel ezelőtt az itteni tehetségkutató verseny győztese volt. De nem csak jó hangja, zeneisége és stílusérzéke, hanem személyisége, színpadi jelenléte is lenyűgöző. Jó volt vele énekelni. Nagyon jó volt, hogy itt már a teljes tánckarral találkoztunk. Az egészen kicsiktől kezdve (8-10 évesek) a felnőtt táncosokig kb. 25-30-an felváltva táncolták a különböző koreográfiákat. Igazán felkészült és remek társaság, vezetőjük Jurij – mint később megtudtuk magyar származású orosz fiatalaember, - nagy gonddal és tehetséggel állította össze az adott műsorszámokhoz legjobban illő táncosokat és táncokat. Persze ez a próba is kicsit döcögve indult. A sok szereplő miatt ugyanis hosszú leállások, kottakeresgélés, egyeztetések és ismétlések fokozták a hangulatot. Kb. 2 órán keresztül nem csináltunk semmit, úgyhogy egy kicsit elkezdtünk aggódni: lesz-e időnk minden számunkat átvenni. Ráadásul tudtuk, hogy este 9-kor még vár ránk egy fellépés egy közeli étteremben, ahol „éneklő pincérek”-ként kell majd megjelennünk. A próba második fele már hatékonyabb volt, végül úgy mentünk el fél 9-kor, hogy csupán 2 számot nem vettünk át. Megbeszéltük, hogy visszajövünk és megvárnak minket. A fellépés, ahova igyekeztünk, a kikötőhöz közel eső óvárosban volt a Mozart étteremben. A megbeszéltek szerint teljesen spontán szépen szmokingosan bevágódtunk az étterem közepébe és minden átmenet nélkül elkezdtünk énekelni. A hatás – mint ahogy a későbbiekben is – nem maradt el: a meglepetés és csodálkozás után nagy tetszést és sikert aratott a kb. 10-12 perces kis műsorunk. Ez volt az első ilyen jellegű fellépés, de tudtuk, hogy még sok ilyen vár ránk az elkövetkező napokban. Miután itt végeztünk, szaladtunk vissza a Casino-ba (nem játszani, próbálni!), ahol azonban időközben befejezték a próbát. Átvették nélkülünk azt a két számot amit még be kellett állítani és szépen hazament mindenki. Örültünk is meg nem is. Viszont megtudtuk, hogy másnap lesz még lehetőség próbálni a kora délutáni órákban. Megbeszéltük, hogy hazafelé menet megállunk Camara de Lobos falucskának a kikötőjében, ahol nagyon jól készítik a poncha-t. Tényleg jól készítik. Megkóstoltunk hármat is. Nagyon jó szokás, hogy a vendéglőkben, éttermekben, kocsmákban az italt fogyasztó vendégeknek kérés nélkül felszolgálnak az italok mellé héjas mogyorót és egy helyi specialitást: tremocos (tremószus). Ez egy babféleség, amit fokhagymás, zöldfűszeres, ecetes lében pácolnak s amit evéskor meg kell szabadítani a kicsit keményebb héjától. Megittuk, megettük amit lehetett, majd elváltunk egymástól és hazafelé igyekeztünk. Pepó viszont már sokszor emlegetett egy kiskocsmát, ami az ő falujuk határában van, ráadásul útba esik – megbeszéltük, hogy hármasban még betérünk oda egy pohárkára. Négy pohár sikerült, azért csak annyi, mert éjfélkor záróra volt és tényleg ki is tessékeltek minket a „Szamaras”-ból. A kocsma előtt ugyanis egy dekor-csacsi áll a maga plasztik-valóságában, vidám tekintete és égnek álló két hatalmas füle már messziről csábítja a szomjas vándort. Amikor záróra van, a szamarat behurcolják az út mellől, ilyenkor még egy kört ki lehet kérni s azzal vége. Kikértük s azzal vége. Lett volna, ha otthon még nem isszuk meg a maradék cukornád pálinkát. Mikor már annak is a nyakára hágtunk, az otthonról hozott pálinkából locsoltuk meg a sok beszélgetéstől és énekléstől kiszáradt torkunkat. Aztán már mégiscsak aludni kellett menni, hiszen másnap (aznap) várt ránk a két koncert.