Kedves Mindenki!
Több mint két év telt el nagy tengerentúli kalandjaink óta...sok minden történt velünk itthon is, de ezt a blogot alapvetően azért indítottam, hogy külföldi útjainkról számoljak be. Azóta sajnos, mint Four Fathers nem voltunk külföldön, kórusainkkal vagy magánúton léptük át csupán országunk határát. Idén augusztus végén azonban úgy hozta a sors, hogy mégis együtt utaztunk ki egy közös produkció végett Weimar-ba. Mivel mindkét kórus autóbusz-indulása reggel 8-ra volt kiírva, nekünk pedig Békásmegyeren volt leszervezve egy matiné műsor délelőtt 11 órára, világos volt, hogy külön járművel kell majd Németországba mennünk. Laci autójára esett a választás, hiszen a legjobb fogyasztású, karbantartott és kényelmes járgányra volt szükségünk. Augusztus elején szervízben is volt a kocsi, így nyugodtan vágtunk neki a közel 900 km-es útnak. Nem kellett sietnünk, aznap nem volt program, csupán a másnap délelőtti próba miatt volt indokolt az esti érkezés. Kényelmesen indultunk hát el Budapestről s nemsokára már Szlovákia kissé "kattogós", minket a régi M7-es autópályára emlékeztető sztrádáján róttuk a kilométereket. Amint átértünk Csehországba, eleredt az eső, a szürke égbolton setét fellegek ontották ránk sűrű könnyeiket. Felkapcsolt világítással, az ablaktörlő folyamatos használata mellett Laci egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a műszerfalon a kijelzők elkezdtek "rendetlenkedni". Összefüggéstelenül hol ki- hol bekapcsoltak lámpák, a kilométeróra mutatója időnként elfáradt és erős tempónk ellenére nullát mutatott. Aztán megint helyrejött és megint elfáradt. Így ment ez egy darabig, mi pedig csak találgatni tudtuk, hogy mi lehet a baj. Abban egyetértettünk, hogy valami elektromos probléma van, abban is megegyeztünk hogy a legközelebbi benzinkútnál megállunk és megnézzük, megnézetjük az autót. Prága környékén voltunk ekkor, hamarosan meg is álltunk egy benzinkútnál. Ahogy az autót leállítottuk, az újraindítás már nem sikerült: az akkumulátor lemerült... Hajjaj! Még alig jutottunk túl az út felén, itt állunk egy útszéli benzinkútnál, szakadó esőben, lemerült akksival! Laci kissé értetlenül állt a dolog előtt, hiszen néhány héttel az utazás előtt vett új akkumulátort és az autó elektronikáját is átnézette. Mindegy, tenni kell valamit, az utat folytatni, estére megérkezni Weimarba! Az világos volt hogy feltölteni nincs sem időnk, sem lehetőségünk, különben is, lehet hogy teljesen rossz az akksi. A kút shopjában azonban nem volt olyan, ami jó lett volna az autóba, ezért segítséget kértünk és két fiatalember nemsokára bebikázta az autót, újra járt a motor. Csak remélni tudtuk hogy elvisz minket egy következő benzinkúthoz, ahol talán lesz olyan akkumulátor, ami jó a kocsiba. Nosza, bepattantunk és elsuhantunk kb. 10 km-t, - természetesen a műszerfal mutatóinak mókás játékától kísérve. Ennél a benzinkútnál lehetett kapni megfelelő akksit, igaz, nem volt olcsó, de legalább jó drága! Mindegy. Muszáj volt megvenni, a beszerelés után pedig vidáman duruzsolt a motor, folytathattuk az utat. Ekkor már szép lassan esteledett, mi pedig még jó 300 km-nek néztünk elébe. Nem baj, az autó jól ment, a műszerek nem helytelenkedtek, másfél órát elvesztegettünk ugyan, de töretlen lelkesedéssel mentünk Weimar felé. Németországban egy kicsit bolyongtunk még az autópálya nem egyértelmű, talán még keletnémetes beütésű rendszertelen és ellentmondásos tábláinak köszönhetően, de aztán este 10 körül már megpillantottuk Weimar fényeit. Amint azonban átléptük a város határát - a GPS szerint néhány km volt hátra úticélunk, a Leonardo Hotelig - a műszerek ismét elkezdték szilaj táncukat, értésünkre adva, hogy a probléma nem oldódott meg, csupán fel lett függesztve egy kis időre. Olyannyira volt kiszámolva az autó ereje, hogy a szállodától néhány száz méterre teljesen leállt s egy mellékutcába kellett betolnunk hogy aránylag szabályosan parkoljon. Csomagjainkkal így gyalogosan közelíttettük meg az objektumot, annak reményében, hogy hamarosan elfoglalva szobáinkat lemoshatjuk néhány sörrel a hosszú út porát. Így is történt. Persze kollégáink még ébren voltak, mindenkinek egyenként el kellett mondani, hogy mi történt az autóval. Nagyon sok ötletet, még több találgatást kaptunk arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk másnap vagy harmadnap, hiszen valahogy haza kell majd jutnunk. Egyelőre azonban úgysem tudtunk volna mit tenni, így ősi szokás szerint az ivást választottuk a probléma megoldásának felfüggesztése végett. Másnap próba, előadás, minden rendben ment, - közben Laci kapott néhány használható tippet, segítséget. Hazaindulás reggelén "bebikázás" után egyenesen a város szélén található márkaszervízbe mentünk, ahol be is vállalták az autó átvizsgálását, megjavítását. A néhány órai várakozást kihasználva mindkét (a régi, és a Prága mellett vásárolt új) akkumulátort feltettük a szervíz által felajánlott töltőkre, közben sétáltunk, boltba mentünk, ütöttük az időt agyon. Kb. két óra múlva elkezdtek foglalkozni az autóval s hamarosan kiderült, hogy generátor-probléma van. Megjavítani nem tudják, de tudnak hozatni a közeli Jénából egy újat. Ennek az ára azonban igen borsos volt, várni is kellett volna rá, így úgy döntöttünk, hogy a két félig feltöltött akksival nekivágunk az útnak. Számolgattunk: ha csak annyit bírnak, mint idefele úton, akkor hazajutunk. Hát nem így lett. Alig tettünk meg 100 km-t, az egyik már fel is mondta a szolgálatot. Hangulatos volt ahogy egy német kisváros egyik forgalmas kereszteződésében tologattuk az autót a kissé emelkedős úton...Volt ott dudaszó, álmélkodás, kedves verbális buzdítás németül és kevésbé kedves káromkodás magyarul. Nem volt mit tenni, az út szélén kicseréltük az akksikat, betoltuk az autót és folytattuk az utat. Most már tényleg nem tudtuk hogy hányadán állunk, így hosszas tanakodás következett: keressünk-e újabb szervízt, vegyünk-e újabb akkumulátort, ha igen, mindezt hol? Autópálya mellett vagy valamelyik városban? Nem tudtunk dűlőre jutni, így csak mentünk-mentünk a nagy bizonytalanságban. Nemsokára átértünk Csehországba, Prága után pedig megálltunk egy benzinkútnál. Nem tudtuk, hogy mennyi van még az (akkor már második) akksiban, így le sem állítva a motort megkérdeztük, hogy van-e megfelelő akkumulátor a shop-ban. Volt. Megvettük. Betettük. Drukkoltunk. Imádkoztunk. Hazajöttünk. Hát így járta meg a Four Fathers Weimart három akksival! Utóbb kiderült, mindhárom tökéletes és használható, Laci hamarosan el is tudta passzolni normál áron. A generátort megjavíttatta a német ajánlat töredékéért, az autó azóta is tökéletesen működik. Hogy mi volt a baj? Azóta sem tudjuk biztosan. Egy dolog biztos: ha a Four Fathers külföldre megy, valami szokatlannak, megmagyarázhatatlannak történnie kell. Ezért írtam le e kis kalandot most, hiszen holnap újabb szép utazás vár ránk: Madeira. Régóta készülünk már e szép szigetre, - barátunk Pepó meghívására és szervezésével végre sikerült néhány koncertet lekötni... bizakodva várjuk hát az utazást, az újabb kalandokat, remélem lesz miről írnom! Hát majd írok! :-)
